Firczák Gyula emléktúra
A Kárpátaljai Hazajáró Egylet
szervezésében, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ közreműködésével 2021. május 8-n
túrát szervezünk
"Alkonyodik a Kárpátok alján, a leáldozó nap vörös fénnyel világítja meg az óriási hegyeket, melyek gyűrűalakban vesznek körül egy kis falut, -Volócot.
Jobbról, az óriási hegyek körül kimagaslik
a «Firczák»-havas, mint egy békét és türelmet hirdető apostol a rutén föld felett. Egy nagy magyar püspökről nevezték el ormán zászló van, vagy talán a nagy magyar püspök palástja az? hogy védőleg lengjen a rutén föld felett reményt, bizalmat ébresztve. A keserű pohár elmúlására emlékeztesse e népet, melynek nemcsak atyai püspöke volt egykor, de hatalmas szószólója a parlamentben minden ügyes-bajos dolgában. "
Görögkatolikus Szemle, 1932. január 10.
Kedves Hazajárók, Túratársak!
Repül az idő! Mintha csak tegnap lett volna és már csaknem egy éve volt, hogy a Kárpátaljai Hazajárók a Borzsa-havasok felé vették az irányt. Tavaly két túrát is indítottunk erre a méltán nevezetes vonulatra. Jártunk már az Asztagon, Gombáson, Zsidó Magurán és a Hrabon is, ám még koránt sem ért véget a lehetőségek tára. Idén sem maradhat le a Borzsa-havasok pora (sara :) ) a bakancsunkról. Ezúttal ismét egy emléktúrára invitálunk benneteket. A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye április 24-n ünnepelte megalapításának 375. évfordulóját (Ungvári Unió - 1646. április 24.). E jeles évforduló előtt tisztelegve keressük fel az egykori Firczák-havast a Borzsa-havasok második legmagasabb csúcsát. Ezt a csúcsot ma "Великий Верх" -nek hívják hivatalosan, ám ez nem volt mindíg így.
BEREG- ÉS MÁRAMAROSMEGYEI RUTÉN KÜLDÖTTSÉGEK DARÁNYI IGNÁCZ FÖLDMŰVELÉST MINISZTER ELŐTT A FIRCZÁK-HAVASON
Ma talán nincs olyan Kárpátaljai Magyar, akinek ne csengne ismerősen Egán Ede neve. Nem csak napjainkban nyújtott óriási segítséget a megmaradásunkhoz az Egán Ede nevével jelzett program. Egy évszázaddal ezelőtt Ő volt az, aki levezette a Hegyvidéki Akció nevű szociális-, gazgasági, felzárkóztatási programot... Persze mindezt nem egyedül tette. A mai értelemben vett Kárpátalja területén jobbkeze volt ebben a munkában a görögkatolikus egyház feje Firczák Gyula püspök.
A mélyszegénységből Firczák püspök segítségével kiemelt Ruszin nép hálából még a püspök életében a Volóc fölé emelkedő csúcsot róla nevezte el "Firczák-havasnak". Teltek múltak az évek, évtizedek. A bevonuló Szovjet csapatok bekebelezték Kárpátalját. Csakhamar nekiláttak a ténykedésüknek. Ennek esett áldozatul a Frirczák-havas is "mert hát micsoda dolog az, hogy az ateista Szovjetúnióban egy katolikus püspök nevét viseljen egy hegy?" . 1945 óta így ismét hivatalosan Nagy-havas vagy "Velékij Verh" a Borzsa-havasok 1598 m-es csúcsa.
Kirándulásunkat Beregszászban az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központban kezdjük.
Cím: Mihók Péter u. 4. (A temető (Nagybereg) felé, Sörkerttel szemben).
Gyülekező: 06:45 (Közép-európai idő szerint), tea, kávé, vendégköszöntő csúcs-célzó ital;
Program:
07:00-tól az Ortutay-központ nagytermének névadó ünnepsége;
Köszöntőt mond Ex. Luscsák Nílus a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke, majd megszenteli és felavatja a Firczák termet, püspöki áldásban részesíti a túrázókat;
Ft. Marosi István atya beregszászi görögkatolikus parókus, az Ortutay-központ vezetője röviden ismerteti Firczák Gyula életét.
07:30 - közös indulás Fülöpfalvára (Пилипець);
09:00 - felvonóval felmegyünk a Gombás (Гора Гимба) gerincére kb. 1200 m-től indítjuk a gyalogtúrát.
11:00 - megérkezés a Firczák-havasra, kereszt állítás majd szentelés (ha nagy lesz még a hó akkor csak jelképesen...), pihenés, az úticsomagok elfogyasztása;
12:30 - visszaindulás;
14:30 - a Sipot-vízesés megtekintése;
15:30 - hazaindulás;
17:00 - 18:00 várható érkezés Beregszászba;
Utazás: telekocsival
Mit vigyek magammal?
- kényelmes cipő vagy bakancs;
- sapka;
- napszemüveg;
- víz (legalább 1,5 - 2 liter);
- élelem;
- terepi védőital :) ;
- esőköpeny;
Teljes túratáv: 11 km (oda-vissza)
Szintemelkedés: 690 m;
A túra nehézséi foka: 3-as, javasolt gyakorlott túrázóknak;
Költségek:
Kárpátaljai Hazajáró Egylet tagoknak 50 UAH/fő;
Aki nem tagja az Egyesületnek: 100 UAH/fő;
Felvonó: 130 UAH/fő
Honismereti vezető: Varju Zoltán;